Háztáji természetvédelem

Lepkeportré. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Bogáncslepke pihen összezárt szárnyakkal a napsütésben könnyen felmelegedő köveken. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Héjakút mácsonyák. A nagy szárazságban többségük már el is virágzott július utolsó napjára. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Búcsúzik a július. Nádszál mögött megy le a nap. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán     Néhány emlős- és hüllőfaj mellett számos madár- és rovarvendége van a kertnek: Nagy gyöngyházlepke,  Kardos lepke ,  Földi poszméh,  Darázscincér faj , kis szarvasbogár   nagy szarvasbogár .  Nézz be hozzám:  itt.  

 Balra fényképezőgép, jobbra távcső, középen én magam a les ülésdeszkáján. Deszka, mert túlzás lenne a pad magasságába emelni, azaz a „kissé kényelmetlen” kategóriába… Nem akasztom a nyakamba sem a gépet, sem a távcsövet, ne koccanjanak, ha valamelyikkel kapkodnék. Őzekre várva. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A polár felsőt a magasles palánkjára terítem. Enyhe az este, nem lesz rá szükség… Amíg a szúnyogok elő nem jönnek. Azután, mielőtt még elfelejtem, némítom a mobilt. Napokig a kutyának sem jutok eszébe, most azonban, amikor tényleg zavarna, biztosan hív valaki… A nap még hosszú július végén, későn sötétedik. Egyedül vagyok és társam a remény, hogy közel merészkedik majd valami: üzekedésre készülő, vagy már üzekedő őzekre, fiatal, tapasztalatlan rókákra számíthatok a Karancs nyugati nyúlványán. Esetleg magáról megfeledkező fácánra, mezei nyúlra, bár két utóbbi ritka a mi erdős-völgyes vidékünkön, mégis minden sétámon jó eséllyel látok egy-két példányt. Mezei nyulat látni mindig...

Ma kora reggel nagy meglepetés ért, miközben az udvari padon kávéztam. Nézegettem a madarakat, mint ilyenkor mindig. A július végén szokásos látogatók járták a kertet és a levegőeget, a természet még nem némult el teljesen. A sárgarigók jelezgetnek egymásnak, flótázás már nem volt ma.   Jégmadár. Sajnos nem most készült a kép. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Jönnek-mennek a kenderikék, a meggyvágók, a tengelicek, a gyurgyalagok, a szajkók, előbb hallani a hangjukat, mint látni őket... Vadászgatnak a közelben a házi rozsdafarkúak, a levegőben jönnek-mennek a molnár és a füsti fecskék, megfigyeltem nagy fakopáncsokat és zöld küllőket is. Házi veréb bőven van, a balkáni gerlék még huhúkolnak is. Pár széncinege is rendszeresen jön hozzánk... Sajnos ez sem most készült kép. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Aztán ma reggel, bögrével a kezemben, mit láttam? Elröppent az udvar felett - egy jégmadár. A meglepetés nagy volt, szerencsére elég közel volt, mert különben nem hitte...

 Kora reggel volt egy kis eső, a hajnal hűvös volt, szinte őszies. Éppen azon elmélkedtem, hogy már csak a sárgarigó flótázik néha, más madárdalt nem hallani. A sarlósfecskék talán már el is vonultak, jó ideje nem láttam őket arra, amerre én járok. A vadgerle sem kurrog napok óta... Sarlósfecske. Fotó: Pexels  Nem néma persze reggel a reggel, házi rozsdafarkúak, házi verebek, szajkók, szarkák, seregélyek, széncinegék, tengelicek, kenderikék jeleznek egymásnak a környékünkön és persze riasztanak is, ha van rá okuk.  Aztán estefelé bekörözött a házunk fölé négy sarlósfecske. Öröm volt látni őket, kicsit olyan, mintha meghosszabbították volna a nyarat. Aztán a következő pillanatban a trombitafolyondár szövevényében pirregni kezdett az őszi bogár. Július van még, a nyár legjava, de egy ideje már szól ilyenkor. A klímaváltozás előtt még megvárta az augusztus végét. Vagy legalább már a közepét... A pirregő tücsköt megnézheted itt . 

 

 Valahogy áprilisban elkezdtem számolgatni, hol és mit látok elgázolva. Aztán valahol eltévesztettem, az útjaim is megritkultak, de egy 30 kilométeres szakaszon legalább tucatnyi sünt láttam elgázolva tavasz óta. A fekete rigókra is rossz idők jártak, borz is volt négy-öt. Róka viszont csak kettő. Az több szokott lenni. Tapsi bevégezte... Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Most egy újabb mezei nyúl került elém, idén már a negyedik. Ez azonban kifejlett példány, a másik három süldő nyulacska volt. Persze végezhetett vele ragadozó is, vagy ki tudja, kicsoda, micsoda, mindenesetre az aszfalton találtam Sámsonháza és Tar között, nem messze a 21-es főút felhajtójától. A fejénél és a nyakánál már kikezdték a varjúfélék.  A békák különösen nagy veszélyben vannak, ha aszfaltutat kell keresztezniük. Egyikük pusztulásáról írtam itt . A borzokat és a nyesteket sem kíméli a forgalom, ahogy a fiatal nyulakat sem.

Frissen kirepült, még csak pár méteres vergődésre képes fióka. Azért gyorsnak gyors, a szülők is igyekeznek elterelni a fiatalokról a ragadozók figyelmét. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Kirepültek a rozsdafarkú fiókák a pinceelőtető alatt lévő fészekből . Ez volt idén a második fészekalj. Az elsőt valami baj érte, nem tudom, volt-e végül túlélő, két fiatal biztosan elpusztult. A második költés jobban sikerült, négy fiókát neveltek fel sikeresen a madárszülők. A címben említett kirepülés azért túlzás, inkább csak kiugrálnak ilyenkor a fészekből. Ahogy a földön pattogott az egyik apróság, megtévesztett; amikor észrevettem, egy pillanatra azt hittem, hogy egér. Ez egyébként életük legveszélyesebb időszaka, főleg a házi macskák vadásszák le őket könnyűszerrel. Fiatal példány. Pár nap alatt megerősödnek annyira, hogy jól repülnek és a zsákmányukat is összeszedik.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Idén már biztosan nem lesz több fészekalj, jövőre pedig őszintén remélem, hogy ...

 Hajnalban a padlásról jól hallható kopogásra ébredtem, a nyestünk visszatért. Valahol feljárót találtak, sejtem is, hol... Az állat most csak végigszaladt a padláson, egyedül lehetett. A múltkor hosszan tartó hancúrozást rendeztek, akkor legalább ketten lehettek. Nyest. Fotó: Pixabay Már pirkadt keleten, a hajnali levegő hűvössége is jólesett, azért a nyitott ablakból kicsit hallgatódtam, nem derül-e ki még valami a látogatómról. Látni persze nem láttam semmit, viszont a tücsökzenébe két-három alkalommal is erdei fülesbagoly fióka hangja hasított bele. Aztán egyszer csak kétségbeesett siránkozásba kezdett egy fekete rigó a szomszéd fenyőfáján, vagy tíz-tizenöt másodpercig is eltartott a rémüldözés, akkor néma csend lett. Bizonyára elszállt egy apró élet, hogy aztán a zsákmány életté váljon a ragadozó számára. Mi lehetett? Talán a fülesbagoly. Néhány emlős- és hüllőfaj mellett számos madár- és rovarvendége van a kertnek: Nagy gyöngyházlepke,  Kardos lepke ,  Föld...

 Már megint rekkenő a hőség, de jó is volt hajnalban, amikor a tegnap esti kis eső után úgy 15 fok körül volt a hőmérséklet... Az előbb az udvaron elnézegettem a rovarokat. Pár földi poszméh és házi méh látogatja a virágokat és az itatót, meg rengeteg darázs. Utóbbiak zümmögését is hallani, immár túl a nyár közepén madárdal helyett... C-betűs lepke. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Láttam három káposztalepkét, egy vörös szemeslepkét, érkezett egy kardos lepke, ami persze pillangó (ezt mindig hozzáteszem...) meg egy gyöngyházlepke, ha jól láttam, zöldes volt. Kardos lepke. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Vörös szemeslepke. Egy C-betűs lepke is megpihent néha a gyorsan felforrósodó köveken, volt két-három boglárka is, de nem tudom melyik faj.  Néhány rovarvendég a kertben: Nagy gyöngyházlepke,  Kardos lepke ,  Földi poszméh,  Darázscincér faj , kis szarvasbogár   nagy szarvasbogár .  Nézz be hozzám: itt.  

 Érik a vérszilva. Dísznövény, a termését valamiért nem szokás megenni, pedig nem is rossz. A madarak is így gondolják: a kert vérszilvafáján táplálkozik a környék teljes idén kirepült fekete rigója.  Vagy tucatnyi madár érkezik rendszeresen, valamennyit le is vernek a szilvából. Csapatostól jönnek a szajkók is. Fiatal madarak lehetnek, reggelente 4-5 is hordja innen a termést. Néha a rigók is elviszik, de a szajkók szinte mindig. Szajkó. Csapatostól jönnek a vérszilva termésére.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Énekes rigó is jön néha, kettőnél többet még nem láttam egyszerre. Énekes rigó. Egy-kettőt látok csak a kertben. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Nagy fakopáncs is érkezik rendszeresen, akárcsak valamelyik poszáta faj; azt, hogy melyik, még nem sikerült kifigyelni a lombok között. Persze nem a gyümölcsre jön, hanem a rovarokat szedegeti. Néhány széncinege is jön rendszeresen, szintén vadásznak. Nagy fakopáncs.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A kör...

 Második fészekaljukat nevelik a rozsdafarkúak a pince előteteje alatt. Az előző sajnos nem igazán volt sikeres, legalább két fióka elpusztult kirepülés, pontosabban szétugrálás előtt. Táplálékra várva. Olyanok, mint négy túlfűtött operaénekes.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  

Repülnek már a nyár csodalepkéi: attól függ, honnan nézzük, a szárnyukon lila árnyalat tündököl.    

 Nyár közepe van. A kis gólyák a szárnyukat próbálgatják, néha már egy kicsit a levegőbe is emelkednek, nemsokára kirepülnek. A kora nyári virágok közül még virít néhány, pipacsot is látni itt-ott, meg réti bakszakállt, közönséges párlófüvet, lizinkát... Szárnyra kelt az öreg madár. Nemsokára kirepülnek a fiatalok. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  A madárdal elhallgatott mostanra, persze nem némák a szárnyasok, de területet már nem foglalnak. A sárgarigók etetik a fiókáikat, közben flótázik a hím. Nagy öröm, ha sikerül megpillantani valamelyiküket, de vagy a fényképező, vagy a madár, a kettő együtt nem jött még össze... Két vagy három fiókájuk repült ki idén. Mezei cickafark és vetési pipacs.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Szamárkóró.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Pipacsvirág.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Beérett a gabonák többsége, sokfelé már le is aratták az őszi árpát, még a viharos napok előtt. A többség azonban most - gondolom - szárad még. A napraforgó is kivirított a Mátraalján, a kaszálókon is sokfelé sorakoznak a hengerbálák, a jószág téli takarmánya. Szép ez a júliusi időszak is!                             Kalászok a kék ég alatt. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fordulj a nap felé! Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Aratás előtt, a háttérben a Mátra. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Nem csak olajat ad, a méheknek is fontos pollenforrás a napraforgó. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Bebálázva szárad a téli takarmány. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Virít a terjőke kígyószisz. Sok rovart vonz, a többségük beporzó, mézelő, vagy ragadozó, a levéltetvek kiváló pusztítója. A kertben egyelőre nincs kígyószisz, a képek jártamban-keltem készültek. Van viszont az ágyások között és helyett mezei katáng, közönséges párlófű, lándzsás és nagy útifű, réti bakszakáll, fehér és vörös here, közönséges lizinka és orbáncfű, vetési pipacs. Földi poszméh, a repülő panda. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán     Idén viszek a kertbe terjőke kígyószisz magot is, tervezek gilisztaűző varádicsot is. Fő a változatosság.  Idén viszek terjőke kígyószisz magot is. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   A fecskefarkú lepke - egyébként pillangó - kedvence a kígyószisz. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Mi a különbség a lepke és a pillangó között? Kattints ide , láthatod az eltérést! Persze nem minden rovar jelenléte öröm. Káposztalepke érkezik. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Néhány rovarvendég a kertben: Nagy gyöngyházlepke,  ...

 Ez után az értelmetlen cím után lássuk, mit is takar a ma reggeli megfigyelés. Elnémult a madárdal, a fekete rigó riaszt időnként, macskára, kuvikra, sőt, ma hajnaltól a hangok alapján még nyestünk is lehet... A házi rozsdafarkúak fiókákat etetnek, a kenderikepár mellett két tengelic is megmutatta magát, jött a kis meggyvágócsapat, ha jól gondolom, két felnőtt, két fióka jár a - fán maradt meggyre. Színpompás madár a gyurgyalag, öröm látni is. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Aztán magasan a levegőben megszólalt a hrüp-hrüp. A szürke, eső utáni égbolton csak kis idő múlva vettem észre egy piripiót - ez a régies és népies neve a gyurgyalagnak, Herman Ottó 1908-as, a Madarak hasznáról és káráról című könyvében is így szerepel. Aztán kicsit később még négy jött belőlük. Gyurgyalag a ligeti zsálya virága felett. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Tollászkodás. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Rajtuk kívül még vagy 11-12 seregély, egy nagy fakopáncs, pár balkán...

 Tegnap végre volt három zápor is a Mátraalján, a levegő lehűlt, sokkal kellemesebb most, mint amikor még hajnalban is 20 fok volt... A kiaszott, kopár mezők még mindig messziről sárgállanak, de most legalább van a megújulásra némi remény... Ami tudvalevőleg utoljára hal meg. Van azonban egy szép őshonos növény, ami túlélte mindeddig a szörnyű szárazságot. Keleti kéneslepke a katáng virágán. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A katángkóró kihajtott a repedezett agyagból és reggelente bőségesen mutatja meg kék virágait.Számos rovar táplálkozik rajtuk, leggyakrabban talán a zengőlegyeket látni, de tulajdonképpen bármi előfordulhat. A levéltetvek ellenségei és a beporzók is táplálékot találnak rajtuk. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Néhol tömegesen virít. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A mezei katáng gyökeréből egyébként - persze megfelelő időben való kiásás, szárítás, pörkölés után - pótkávét lehet főzni, igazi cikóriát, mert ez a termesztett növény a katángkóró nemesítet...