Háztáji természetvédelem

  Szombaton, életének 54. évében elpusztult Craig, az Amboseli Nemzeti Rezervátum elefántóriása - közölte a Kenya Wildlife Service. A földig érő agyarú elefántbikát októberben még volt szerencsém látni és lefotózni, bár messze volt és porfelhőbe burkolódzott a füves síkság. Craig, a földig érő agyarú óriás az Amboseliben.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Számos utódot nemzett, a képen jobbról a harmadik. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Láttam szeptember 27-én két molnár fecskét Salgótarjánban , a piac felett. Azután másnap Pásztón , a hasznosi szőlők felett is megfigyeltem hármat, a hangok alapján talán többen is lehettek, akár öten-hatan is... Barázdabillegető is járta a levegőeget, de csak egy példányt figyeltem meg, csilingelő hangján jelezgetve, hullámos röptét öröm volt látni, főleg, hogy márciusig már nem valószínű az újabb megfigyelés.  Három molnár fecske a ház falán. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  A fecskék közelében, különös kontrasztként egy csapat vetési varjú repült a Zagyva-völgy felé. lehettek vagy hetvenen. Fecske csivitelése és varjú károgása egyszerre. Micsoda ellentét: az elmúlt nyár és a közeledő tél szólt egymáshoz... Diótolvaj vetési varjú. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Hajnalban a padlásról jól hallható kopogásra ébredtem, a nyestünk visszatért. Valahol feljárót találtak, sejtem is, hol... Az állat most csak végigszaladt a padláson, egyedül lehetett. A múltkor hosszan tartó hancúrozást rendeztek, akkor legalább ketten lehettek. Nyest. Fotó: Pixabay Már pirkadt keleten, a hajnali levegő hűvössége is jólesett, azért a nyitott ablakból kicsit hallgatódtam, nem derül-e ki még valami a látogatómról. Látni persze nem láttam semmit, viszont a tücsökzenébe két-három alkalommal is erdei fülesbagoly fióka hangja hasított bele. Aztán egyszer csak kétségbeesett siránkozásba kezdett egy fekete rigó a szomszéd fenyőfáján, vagy tíz-tizenöt másodpercig is eltartott a rémüldözés, akkor néma csend lett. Bizonyára elszállt egy apró élet, hogy aztán a zsákmány életté váljon a ragadozó számára. Mi lehetett? Talán a fülesbagoly. Néhány emlős- és hüllőfaj mellett számos madár- és rovarvendége van a kertnek: Nagy gyöngyházlepke,  Kardos lepke ,  Föld...

 Nyár közepe van. A kis gólyák a szárnyukat próbálgatják, néha már egy kicsit a levegőbe is emelkednek, nemsokára kirepülnek. A kora nyári virágok közül még virít néhány, pipacsot is látni itt-ott, meg réti bakszakállt, közönséges párlófüvet, lizinkát... Szárnyra kelt az öreg madár. Nemsokára kirepülnek a fiatalok. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  A madárdal elhallgatott mostanra, persze nem némák a szárnyasok, de területet már nem foglalnak. A sárgarigók etetik a fiókáikat, közben flótázik a hím. Nagy öröm, ha sikerül megpillantani valamelyiküket, de vagy a fényképező, vagy a madár, a kettő együtt nem jött még össze... Két vagy három fiókájuk repült ki idén. Mezei cickafark és vetési pipacs.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Szamárkóró.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Pipacsvirág.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Ez után az értelmetlen cím után lássuk, mit is takar a ma reggeli megfigyelés. Elnémult a madárdal, a fekete rigó riaszt időnként, macskára, kuvikra, sőt, ma hajnaltól a hangok alapján még nyestünk is lehet... A házi rozsdafarkúak fiókákat etetnek, a kenderikepár mellett két tengelic is megmutatta magát, jött a kis meggyvágócsapat, ha jól gondolom, két felnőtt, két fióka jár a - fán maradt meggyre. Színpompás madár a gyurgyalag, öröm látni is. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Aztán magasan a levegőben megszólalt a hrüp-hrüp. A szürke, eső utáni égbolton csak kis idő múlva vettem észre egy piripiót - ez a régies és népies neve a gyurgyalagnak, Herman Ottó 1908-as, a Madarak hasznáról és káráról című könyvében is így szerepel. Aztán kicsit később még négy jött belőlük. Gyurgyalag a ligeti zsálya virága felett. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Tollászkodás. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Rajtuk kívül még vagy 11-12 seregély, egy nagy fakopáncs, pár balkán...

Aszály van. A kaszálók, az útszélek, a kertek, ahol tövig levágták a füvet, olyan sárgára-barnára száradtak már június elején, mint amilyenre csak augusztusra szoktak, sok hetes esőszünet után. Júniusban összesen kétszer volt kisebb eső a Mátraalján, az egyik éppen Medárd napja alkalmából. Úgy tűnik sajnos, a klímaváltozással a népi időjóslás tudománya is elveszett... Fekete rigó esőben. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Ma végre volt két kisebb zápor, egyik kora reggel, a másik délelőtt. Csodát nem tesz az a pár milliméter, de ahol tartunk, minden cseppért hálát kell adni a Teremtőnek! A levegő kicsit felfrissült, de bizony még nagyon sok eső kellene... Az idei termés jelentős részének már úgyis lőttek, de gondoljunk a jövőre! 

 Kirepült a közelben egy fészekalja füsti fecske, a fiatalokat még etetik a madárszülők, de a természet törvénye szerint elég gyorsan meg kell tanulniuk gondoskodni magukról. Sajnos csak két fiókát látok, lehetnének többen is...  A farkuk még kevésbe villás, mint a felnőtt madaraknak, könnyen megkülönböztethetők. Kirepülés után még etetést követel a fióka. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Meg is kapja egy darabig a táplálékot. No nem sokáig... Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Ha megnézed a szemét... Olyan gondterheltnek tűnik a madárszülő. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Egyik ifjonc. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Valamelyik éjszaka felébredtem a napokban. Sehogyan sem sikerült visszaaludnom, kimentem ezért az erkélyre, mert hallottam, hogy szól a kuvik a közelben. Nagy öröm, mert korábban éveken keresztül a környékünkön tanyáztak, a télen viszont nyomuk veszett, januárban mutatkozott utoljára egyikük. Énekelt még a fülemüle. Fotó: Pexels A kuvik mellett még egy a fülemüle is énekelt, igaz, jó messze, a völgy aljában, a patakparti galériaerdőben vagy annak a környékén. Néha fürjkakas kontrázott neki, ő sokkal közelebb volt, a kertek végéből jött a pittypalatty. Néha rázendítettek a kecskebékák is, messze voltak, a fülemüle háztáján, de elég hangosak ahhoz, hogy a dombtetőre is felhallatsszon a brekegés. A kertekből - tövig kaszálták a többségét - pedig valósággal zengett a tücsökzene. Apróság volt ez az éjszaka és a hajnal határán - mégis szép élmény! 

 Nem nagy ritkaság a házi veréb, - legalábbis egyelőre, - de jó pár éve megritkult az állomány. Salgótarjánban, azon a részen, ahol laktam, az ezredforduló táján gyakori volt, aztán szinte teljesen eltűnt - az okokat próbáltam felvázolni itt . Persze tudni nem tudom, hogy mi történt velük. Házi veréb hím. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  A lényeg, hogy a lakásunk előtt nem láttam még idén egyetlen darabot sem - egészen június 1-e reggeléig. Akkor öt példány érkezett, meg lehetett számolni őket, ahogy a kukák felett egy épület párkányára telepedtek. A csipogásukat délutánig hallottam, talán meg is telepszenek újra. Mellettük öröm a sok molnárfecske, a ritkán mutatkozó szürke légykapó, a sarlós fecske. A rigófélék közül fekete- és énekes rigó, házi rozsdafarkú látható, kicsit távolabb vörösbegyet is megfigyeltem már. Mi a különbség a két verébfaj, a mezei és a házi között?  Kattintás után látod! :)

Letisztította már az agancsát ez a bak, a téli szőrzete is vedlik. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Hím csicsörke. Csörömpölésszerű hangját gyakran hallom mostanában, lakott területeken is szól. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Elvirágzott a fekete kökörcsin. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Barna varangy  nőstény a salakon. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Piros árvacsalán. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Még barkában van az agancs. Az idősebb példányok már letisztítittak. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán    Amerre járok, néhány helyen valósággal világítanak a kis akácfahusángok. A lehántott kérget lengeti rajtuk a szél, seprűnyél vastagságú - vagy inkább vékonyságú fácskák elég érdekesen mutatnak. Őzbak tisztította rajtuk az agancsát, a barkát ilyenkor már ledörzsölik róla. Az akáctól világos színű marad az agancspár, ellenben, ha magas csersavtartalmú tölgyfajt hánt meg a bak, egészen sötétbarna lesz.  Láttam kora reggel egy kis csapat dámbikát is. Még le sem vetették az agancsukat. Az őzeknek meg már készen van az új is.   Andrásfalvi-Faragó Zoltán a szerző fotója ©  

  Hím házi veréb. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Valahogy régen természetes volt a házi veréb látványa. Faluhelyen és városban is annyi volt belőlük, hogy nem lepődtünk meg a százas csapatokon sem. Sokszor persze a természetközeli élőhelyeken is ott ugráltak, nyilván ragaszkodva a táplálék- és a fészkelőhelyek bőségéhez. Hím házi veréb. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Sok volt belőlük, nem is voltak védettek sokáig, az Európai Uniós csatlakozás jogharmonizációjáig. Akkor aztán hirtelen megfogyatkoztak. A verebek persze mit sem tudtak róla, hogy megszáradt a pecsét a megfelelő okmányon, és most már illene a kipusztulás szélére jutniuk, mint azt már Nyugat-Európa nagy részén meg is tették. Azóta sem tudjuk, hogy a házi veréb ilyen jogkövető madár-e, de ugye a dolgok természetéből kifolyólag ez nem valószínű...  Az eltűnés okait sokan boncolgatták, az "amíg lócitrom van, veréb is van" elv mentén, azt fejtegetve, hogy a lócitromból kinyerhető zabmaradványok elvesztésével a házi ...

 Egyik kedves helyemet, ahol mindig szívesen elnézelődöm, útjaimat pedig úgy alakítom, hogy időm is legyen rá, márciusra általában elönti az Ipoly vize. Néha máskor is, tulajdonképpen csapadéktól, hóolvadástól függően bármikor, de idén az iszonyatosan száraz tél után biztosan nem így van... Most éppen volt két csapadékosabb nap, de biztos, hogy ez nem bizonyult elégnek... A lényeg: ha ezen a tájon járok, mindig próbálok időt szakítani egy hosszabb-rövidebb nézelődésre. Bütykös hattyúk márciusi áradás idején. Pár éve már a vonat sem jár az Ipoly-völgyben. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív  Rendkívüli élmény lehet itt a madármegfigyelés, főleg, amikor kint a víz. Vízimadarak ezrei tanyázhatnak itt olyankor, többségük persze tőkés réce, de figyeltem már meg kerce-, csögő-, kendermagos és böjti récét is. Utóbbi 2025-ben az év madara.  Danka sirály a téli ködben. Ha kint a víz, ezrével látni itt madarakat. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív   Nyáridőben hengerbá...

Tavaszi hérics méhekkel. A kora tavasz egyik jellegzetes vadvirága. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Valósággal berobbant a tavasz az elmúlt napokban, húsz fokot közelíti a kora délutáni hőmérséklet. Sokan örülnek a kellemes kirándulóidőnek, de egyrészt túl magas hőfok ez még ilyenkor, másrészt meg nagyon hiányzott idén a téli csapadék Meg már most hiányzik a kora tavaszi.. Száraz az erdő alja, a talajból hiányzik a nedvesség, porzik a traktornyom... Egyelőre nem olyan vészes a helyzet, mert éjszaka még fagy, de, ha napokon belül nem változik csapadékosabbra az időjárás, nagyon nagy baj lesz.   Függetlenül fentiektől sorra bontanak szirmot a kora tavasz vadvirágai. Leánykökörcsin. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A leánykökörcsin eltűnéséről és visszatéréséről a Boszorkánykő nevű szilára itt is szó esett. Fekete kökörcsin. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Farkasboroszlán. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A kora tavasszal még kopasz erdők alján virító, mérgező farkasboroszlánokró ...

 Kora tavasszal, a még kopasz erdő alján különleges növény virít: az apró termetű, legfeljebb 60-70 centi magasra megnövő farkasboroszlán. Nagy élmény volt, amikor először véletlenül rábukkantam, Vas vármegyében történt a dolog, sok-sok éve. A februári, hófoltos erdő alján előbb megéreztem a virágok erős illatát, mintsem a növényt megláttam volna! Azóta a Mátrában is megtaláltam élőhelyeit, egy patakvölgyben 17 volt a legtöbb tő, amit virágzáskor sikerült összeszámolni. Nagy öröm volt, a faj virágzása a tavasz biztos jele! A farkasboroszlán jóval lombfakadás előtt, akár már a tél végén virít. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Az egyik mátrai élőhely. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Andrásfalvi-Faragó Zoltán a szerző fotói ©

Kilátás a fennsíkról az országhatárral elválasztott Medvesaljára. Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív Sok kedves helyem van, az egyik legkedvesebb mindegyik között talán a Medves-fennsík és peremvidékei. Fénykoromban volt olyan, hogy egy héten akár négy-öt alkalommal is meglátogattam; ezt ma már sajnos nem tehetem. Medvesalja tél végén, a Szarufabércről fotózva. Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív Mit is adott nekem ez a vidék? Sok szép élményt a természetben, még könyvet is írtam róla több év tapasztalatait összegezve 2006-ban, inspirációt több más mű megalkotásához, mindezt sok-sok fotóval kiegészítve.  A Rétikereszt tél végén. Néha áprilisig is voltak fent hófoltok. Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív Meg persze sok kosárnyi gombát, a Palócföldön nemes egyszerűséggel csak igazinak nevezett vargányát, valószínűleg az összes itt megtermő fajból, róka- és csiperke gombát, nagy őzlábat, pöfeteget, hogy csak a fontosabbakat említsem. Adta még az erdőjárás minden izgalmát, vad- és madárleseket...