Háztáji természetvédelem

 Elmentek a fenyő rigók, március 14-én láttam az utolsó csapatot a kert végében, 12-15 példány lehetett, pontosabban nem sikerült megszámolni őket. Először takarásban voltak, utána meg többször viszontláttam néhány példányukat; késő délután volt már, éjszakázó helyet kerestek a szőlők és a kertvégek határán.   Szép számmal teleltek a kertünk végében. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Ezen a helyen telelt is egy 30-40 példányból álló csapat; az októberi érkezéskor még voltak vagy 150-en, de a nagy részük elszivárgott a környékről. Érdekes, hogy amikor február 25-én megjött az első seregélycsapat, a fenyő rigók már idejét látták, hogy ők is elinduljanak.  Kedves madaram a fenyő rigó. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Másnap reggel a diófánkon még egymástól karnyújtásnyira üldögélt egy seregély és egy fenyő rigó, mintha beszélgettek volna; el is képzeltem közöttük egy kis dialógust: - Akkor hát megjöttetek - mondta a fenyő rigók vezére. - Itt az ideje - felelte a főse...

Fenyő rigó. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Ködös volt a reggel, elég nehezen világosodott ki, bár a pára felett szemmel láthatóan előbújt pár napsugár a felhők közül. Pár percre. Nem maradtam madarak nélkül ma reggel sem: a fekete rigók egy kis riasztgatás kíséretében ugráltak a tujákon, kiáltott a zöld küllő, jelezgettek egymásnak a cinegék. Aztán a fenyő rigók is meglátogattak: kisebb csapat érkezett a kert végébe. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Nagy részük odébbállhatott, október végén még 100-150 között volt a rigólélekszám. Most úgy 20-30 példány látogatott meg. Öröm persze a kisebb csapat is.😊

 Volt ma egy utam Salgótarján és Pásztó között, oda-vissza 60 kilométer. Nézegettem a madarakat is, a legnagyobb meglepetés még előbbi város belterületén ért, egy holló evett valamit az út közelében, tíz méter sem volt talán. Később Hasznoson, a szőlők felett is végigrepült korrogva egy példány. Mátraszőlősnél nagyobb csapat fenyő rigó repült fel a vetésről, a szárnyuk villogott a kelő nap fényében. Ugyanitt szarkát is láttam, a nagy őrgébics viszont eltűnt. Pásztó-Hasznoson is volt vagy 30-40 fenyőrigó, nagy csapat, úgy 40 házi veréb, szintén ugyanennyi fenyőpinty a szőlőben. Egy nagy szomorúfűzön és a diófánkon is kopácsolt nagy fakopáncs. Fentiek mellett széncinegék, mezei verebek, szajkók mutatták meg magukat, volt egy feketerigó is a szilvabozótban. A cseresznyefán egy meggyvágó jelezgetett, amikor elröppent, egy másik is ment vele. A telek fölé bekörözött egy csapat vetési varjú, úgy 50 lehetett. Később, a mátraszőlősi bekötőúton láttam egy nagyobb 200-300 madárból álló csapa...

  Láttam én már karón varjút... Meg nagy fakopáncsot is! Kimentem a kert végébe. Hatalmas csapat pintyféle madarat láttam a szőlők felett, 150 körülire becsültem a létszámot. Le is szálltak ahhoz éppen elég messze, hogy alaposabban ne sikerüljön szemügyre venni őket. Sajnos a távcsövet most sem vittem, így csak a legközelebb kanyarodó három-négy egyedben vagyok biztos, hogy erdei pinty volt.  Nem sokkal később egy csapat fenyő rigó, 40 körüli madár vitorlázott át a kert felett a viharos szélben. Öröm volt látni őket, nemrég éppen felvetődött egy virtuális beszélgetésben, hogy a régi, gyakran, sokszázas csapatokhoz képest a mostani teleken alig látni fenyő rigót . Ami a többi madarat illeti, egy egerész ölyv is körözött a szőlő felett, láttam a szokásos szajkókat, feketerigókat, széncinegéket, házi verebeket is. A diófára megérkezett a menetrend szerinti nagy fakopáncs is, de más most nem kószált arra. Az időjárás nem a legalkalmasabb volt a madármegfigyelésre, de l...

Nagy őrgébics. Telente láthatjuk főleg, költése kuriózum Fotó: Pexels   Volt ma egy oda-vissza 60 kilométeres utam, egész élménydúsra sikerült. A januári tavasz talán még kedvezett is a madármegfigyelésnek, de a viharos szél és az erős borulat nem. Mindenesetre a feketerigó énekelt hajnalban, a balkáni gerle sem maradt csendben... :) Ami az  utat illeti, az egerész ölyvek végigkísérték, vagy kéttucatnyit láttam a leggyakoribb ragadozóból, némelyiket röptében, másokat karókon, oszlopokon, vagy egyszerűen csak a földön üldögélve. Fenyőrigók. Három helyen láttam őket egy 60 kilométeres úton Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Nagykeresztúr határában, a Cruxx Gemina körül 27 hollót számoltam, nagy részüket a levegőben . Nem véletlen, közel a kotyházi szeméttelep. Egyszer, régen, 140 körüli példányt is láttam már úgy két kilométerrel feljebb, a Kis-Zagyva forrása felé. Lehetett akkor valami testesebb dög a kidobott szemét között. Nászröptüket most nem láttam, pedig január első ...

Almaevő hím feketerigó télidőben. Fotó: Pexels   Feketerigót szinte mindenütt láthatunk egész évben, a nagyvárosok közepétől a zárt erdőkig, pedig a 19-20. század fordulóján még erdei és vonuló madár volt, Herman Ottó is így róla A madarak hasznáról és káráról című művében. Azóta a városokban is közönséges madárrá vált, a balkáni gerlék és a házi verebek mellett a leggyakoribb állandó faj. A díszcserjék és -fák termését is szívesen eszi, gyakori vendég az etetőkön is. A napraforgót is megnézi, a tört szem között talál is magának csemegét, de almával, főtt répával etethetjük inkább. Az almacsutkát és -héjat is érdemes kirakni neki a földre, persze macskamentes, biztonságos helyre. Különösen kemény teleken, ami persze egyre ritkábban várható, túró, lisztkukac, sovány darált hús lehet a tápláléka. Fekete rigó, az etetők gyakori vendége Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   A vörösbegy szintén rigóféle madár, szinte mindig felbukkan a nagyobb és főleg rendszeresen napraforgóval feltö...