Háztáji természetvédelem

 Pár éve gyakran körbesétáltam a salgótarjáni Tóstrandot, az egykor csónakázótó és strand szerepét betöltő kis víztározó elég gazdag madárvilággal rendelkezett. Főleg tőkés récéket etettek itt azok, akik még nem hallottak arról, hogy micsoda károkat okoznak ezzel a vízimadaraknak. Vagy, ha hallottak róla, nem érdekelte őket. Volt ott kiszórva a grízes tésztától a kiflivégig sok minden, örömére a patkányoknak is. Egyszer valahogy május táján egy kisebb, öt madárból álló fészekalj fiókái között feltűnt egy szokatlanul világos példány. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Viszontláttam többször, rendben felnőtt. A képen látni, hogy a szeme nem piros, tehát nem albínó példány volt a szokatlanul világos színű réce. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Következő évben két másik, hasonló példány is volt az itt akkoriban tanyázó, negyven-ötven tőkés réce között. Csak akkor mentek el innen, amikor a tó befagyott. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Viselkedésük semmiben sem különbözött a...

 Levegő nélkül úgy öt percig élhetünk. Víz nélkül egy-két hétig. Élelem nélkül - hát, az egyénenként biztos nagyon változó, de lényegesen tovább, akár hónapokig is. Olyan hosszan lehetne sorolni a víz jelentőségét, fontosabb élőlényeit, hogy bele sem kezdek... Mindenesetre tegnapelőtt a Békák Világnapja volt, a víz pedig különösen fontos a kétéltűek számára. Víz és növényzet: az élet alapja. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív Tegnap az Erdők Nemzetközi Napjára figyelt a világ, legalábbis az az ezrelékekben is elhanyagolható része, amelyik érez valami elkötelezettséget a környezet és a természet iránt. Ma a Víz Világnapja van: a bihidrogén-monoxid fontosságát pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni. A víz az víz hó és jég formájában is. A Várberek-patak a Medves-vidéken, Salgótarján közelében.   Holtág. A vízimadarak már elmentek, mire a fényképezőgépet sikerült felemelni... Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív Legyen a víz akár sós, akár édes, az élet nem létezhet nélkü...

 Salgótarján és Mátraszele között néha szinte kitapétázza az aszfaltot a sok kivasalt békatetem... A természetvédelem, a hivatásos és a civil is, évtizedek óta igyekszik menteni a menthetőt, ahol lehetett, építettek terelőfalat is, ahonnan aztán áthordják a kétéltűeket a biztonságos víz felőli oldalra.  Barna varangy nőstény cipeli hátán a hímet. A jóval nagyobb nőstényekből sokkal több van: méreteik miatt lomhábbak, könnyebben a kerekek alatt végzik, a ragadozóknak is egyszerűbb dolguk van velük. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív  Persze még így is nagyon sok az áldozat. Emlékszem, felmerült a múlt évezred végén a Bükki Nemzeti Park részéről, hogy a fő vonulás idejére lezárnák ezt az utat. Semmi nem lett belőle, a kerülő viszont nem semmi, amit tenni kellene miatta. Úgyhogy nem is lesz itt útzár soha. Aranyszemű barna varangy. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív   Nagy szerencse, hogy vannak, akik gondoskodnak a vonuló varangyokról, még filmet is találsz ról...