Háztáji természetvédelem

Küszvágó csér . Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Vízityúk . Jó nagy lábon él.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Otthonosan mozgott a stégen is, a szétszórt horgászcsalit csipegette fel. Piros is tőle a csőre hegye. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Tőkés portré.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán     Meg egy "kacsasor" a balatonfüredi Tagore sétány mellett.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  

 Hajnalban még volt ma szarvasbőgés: erdei fülesbagoly kontrázott a bikának. Mintha egy kicsit lanyhult volna a bőgés intenzitása, holott régebben szeptember harmadik dekádjára esett a java. A klímaváltozás tenné ezt is? Biztosan, legalábbis mindent rá lehet fogni... Gímbika. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Kis szénalepke.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Mályva virága.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Nemrég jöttünk haza Rómából. A város milliónyi nevezetessége mellett persze szárnyas kedvenceimre is figyeltem; voltak itt is urbánus madarak , ha nem is túl nagy változatosságban. Parlagi galamb persze milliónyi, kis sándorpapagáj kivadulva, a számunkra kifakult házi verébnek látszó olasz veréb ... Sárgalábú sirály a Palatinus dombon . Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Olasz veréb. Valószínűleg fiatal példány, első ránézésre olyan, mint egy kissé kifakult házi veréb. Utóbbi faj és a berki veréb hibridizációja a genetikai vizsgálatok alapján is. Önálló fajnak ismerik el. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Kis sándorpapagáj egy olajfán, a Forum romanumon . Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Seregély . Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A madarak többségéről persze az alapoptikával - mást nem vittem - nem sikerült képet készíteni, legalábbis nem lett jó. Volt még a fentieken kívül: Sarlósfecske ; kétszer láttam, egyszer egy magányos példányt, de a házak között lehetett több is belőlük. Máso...

 A napokban jöttünk haza Rómából ; szép volt, jó volt, sok csodát láttunk, nagy részt persze épített környezetet, meg művészeti alkotásokat. Ezek mellett is próbáltam észrevenni a természetet is , ami nem mindig könnyű egy nagyvárosban, erről a mandulafenyőkről szóló bejegyzésben is írtam. Barátságos fotózkodó a Tevere mellett. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Ami a madárvilágot illeti, itt is rengeteg parlagi galamb, szinte mindenfelé rikácsolnak a kis sándorpapagájok. Mellettük talán a legfeltűnőbbek a sárgalábú sirályok. Sárgalábú sirály portréja.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A Tevere mellett tucatszámra tanyáztak, feltűnően szelídek voltak, akár pár lépésnyi távolságból is hagyták fotózni magukat. A Palatinus-dombon pihengetett ez a példány.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A folyópart mellett láttam példányokat a Vatikánban is: a kertekben a zöld gyepen sétáltak táplálékra lesve, a Szent Péter téren pedig a két szökőkút felső részén ülve élvezték a ...

 A napokban jöttünk haza Rómából; szép volt, jó volt, sok csodát láttunk, nagy részét persze az épített környezetből. Ezek mellett is próbáltam észrevenni a természetet is, ami nem mindig könnyű egy nagyvárosban. Róma adottságai azonban kiválóak, - nem véletlenül lehet ott, ahol van, - a nyári hőség ellenére is zöldelltek a parkok, a kertek, a balkonok. Közel a tenger, a hegyekből kiváló, iható forrásvíz érkezik a városba, a köztereken bárki számára elérhető. A növényzet talán legfeltűnőbb képviselői a mediterrán mandulafenyők. Fasornak, ligetnek, szoliternek is sokfelé ültetik ezeket a gyönyörű, fiatal korukban gömb, később esernyő formájú koronát növesztő örökzöldeket. Kilátás az Angyalvár alatt húzódó parkra. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Forum romanum, a romkerten túl álló mandulafenyőkkel. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Impozáns látványt nyújtanak az idős példányok. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A Vatikáni Múzeum udvarán álló példányok. Fotó: Andrásfalvi-Fa...

 Hajnalban a nyitott ablakból meghallgattam a kora ősz hangjait. A tücskök ciripeltek, néha az őszi bogár kontrázott nekik egy-egy bús kri-kri-kri-vel. Nem csak pár kuvik, hanem legalább egy erdei fülesbagoly is itt vadászgatott a kertek végében, a nagy dió- és cseresznyefákkal valami ligeterdőnek tűnhet a környék a szemükben. Aztán egyszer csak belebődült a szinte teljes sötétségbe egy gímbika. Gímbika tarvadakkal. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív  A hang a völgy felől jött, a főutcáról, lévén közelebb, biztosan jobban lehetett hallani. A Mátra-bércen is lehetett bőgés, de a szél, bár nem volt erős, most másfelé vitte a hangot.  Gímbika fogyó fények mellett. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív  Persze így is szép élmény volt! Azért szerencsésnek mondhatom magam: amíg emeleten laktunk, ott is hallgathattam az erkélyen állva szarvasbőgést, már amikor nem nyomta el a város zaja. Hajnalonta még nem nyomta el, olyankor ott is nagyobb volt a csend, bár lénye...

 Tegnap végre volt három zápor is a Mátraalján, a levegő lehűlt, sokkal kellemesebb most, mint amikor még hajnalban is 20 fok volt... A kiaszott, kopár mezők még mindig messziről sárgállanak, de most legalább van a megújulásra némi remény... Ami tudvalevőleg utoljára hal meg. Van azonban egy szép őshonos növény, ami túlélte mindeddig a szörnyű szárazságot. Keleti kéneslepke a katáng virágán. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A katángkóró kihajtott a repedezett agyagból és reggelente bőségesen mutatja meg kék virágait.Számos rovar táplálkozik rajtuk, leggyakrabban talán a zengőlegyeket látni, de tulajdonképpen bármi előfordulhat. A levéltetvek ellenségei és a beporzók is táplálékot találnak rajtuk. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Néhol tömegesen virít. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A mezei katáng gyökeréből egyébként - persze megfelelő időben való kiásás, szárítás, pörkölés után - pótkávét lehet főzni, igazi cikóriát, mert ez a termesztett növény a katángkóró nemesítet...

 Alig virradt meg, nagy meglepetésben volt részem: a ház előtt, az utcán valami mozgást észleltem, mintha egy kisebb termetű kutya szaladt volna át az úton és megindult egyenesen felém... A látogató. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Nem kutya volt azonban, hanem egy jól kinőtt mezei nyúl! A szemben lévő telkek felől érkezett, a napokban kaszálták ott a lucernát, nem sok rejtekhely kínálkozik. A nyúl meg- megállva, fülelve közeledett, egészen az előkertünkig jutott. (Közterület ugyan, de nekünk kell karban tartani, úgyhogy vehetjük úgy, a miénk.)  Akkor aztán lépteket hallott a kocsifeljárónkról, fülelni kezdett, majd megugrott és visszaszaladt arra, merről jött. Végigfutott a telkeken, vagy száz méter után tűnt el szem elől. Később, amikor kinéztem az erkélyről, viszontláttam: az út másik oldalán, az árokban csemegézett valamit.  

 Egyik kedves helyem a Medves-fennsík. Pontosabban a kedvesek között is dobogós helyen áll. Régebben gyakran jártam ide, volt, hogy egy héten többször is meglátogattam, írtam is már róla itt . Rónafalu háztetői. A háttérben a Karancs és Salgó vára. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Kilátás a fennsíkról a Medvesaljára. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Énekes rigó keresgél a gyepen. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Különösen szép és kedves a Medves áprilisban, amikor a vadkörte és -cseresznyefák, a kökénybokrok virágoznak. A téli pihenő után ébredő természet csodája, amit ilyenkor itt láthatunk! Rónafalu, a háttérben Salgótarján húzódik. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Virít még a kökény itt-ott: a tengerszint feletti 500-550 méteres magasságban elterülő fennsíkon a virágzás pár nappal később várható, mint a völgyekben. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Madárdaltól hangos a legelő, mezei pacsirták emelkednek énekelve a magasba, a fekete- és az énekes rigó strófái melle...