Háztáji természetvédelem

Csilp-csalp füzike. Mondogatja a saját nevét. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  

 Idén először március 26-án hallottam csicsörke hangját a Mátraalján. Nagy tél volt, elég későn érkeztek, más években már február végén is hallható a jellegzetes, üvegcsörömpölésre emlékeztető hangocska. Valahogy kevesebben is lettek az utóbbi években. Már virágzik a pásztortáska is. A csicsörke szívesen eszi a magját. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Nászruhás hím. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Tél végén helyére került egy mesterséges fészekodú a kertben, a széncinegéknek szánt típusból. Biztos felfedezték ők is, de valahol máshol készülnek a fiókanevelésre, mert látni szinte mindig látom őket, de az odút mezei verebek foglalták el. A környéken tucatszámra tanyázó házi verebek látványa nem okoz meglepetést. Mezeit viszont akkor láttam a kertben először, amikor bement egyikük az odúba. Kerítésen üldögélő mezei veréb. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   A két ivar ránézésre egyforma. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Teljes pompájában virít a leggyakoribb védett növény, a tavaszi hérics. Legelőkön, erdőszéleken, néhol domboldalnyi területeken is megcsodálhatók március végén. Megtelepszik ritkásabb erdőkben, vágások után is, de ott persze nem tömeges, egy-két tő szerénykedik csak a fák alatt. A méhek is előszeretettel látogatják az élénk színű, zöldülés előtt még nagyon is feltűnő szirmokat.   Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Szívesen látogatják a pollenpostások. Kora tavasszal még viszonylag kevés a virágzó növény Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Kedves madaram a barázdabillegető: tél végi, kora tavaszi érkezése a tavasz biztos jele. Pár éve, egy már most egyre gyakoribb enyhe télen, január végén is megfigyeltem. Egy lapos tetős épületről röppent fel, ott a szellőzők környékén biztosan talált egy kis rovartáplálékot. Idén február 26-án hallottam az első példányt, megpillantani csak vagy két nappal később sikerült. Egy háztető gerincén sétált peckesen. 😉 Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Elmentek a fenyő rigók, március 14-én láttam az utolsó csapatot a kert végében, 12-15 példány lehetett, pontosabban nem sikerült megszámolni őket. Először takarásban voltak, utána meg többször viszontláttam néhány példányukat; késő délután volt már, éjszakázó helyet kerestek a szőlők és a kertvégek határán.   Szép számmal teleltek a kertünk végében. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Ezen a helyen telelt is egy 30-40 példányból álló csapat; az októberi érkezéskor még voltak vagy 150-en, de a nagy részük elszivárgott a környékről. Érdekes, hogy amikor február 25-én megjött az első seregélycsapat, a fenyő rigók már idejét látták, hogy ők is elinduljanak.  Kedves madaram a fenyő rigó. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Másnap reggel a diófánkon még egymástól karnyújtásnyira üldögélt egy seregély és egy fenyő rigó, mintha beszélgettek volna; el is képzeltem közöttük egy kis dialógust: - Akkor hát megjöttetek - mondta a fenyő rigók vezére. - Itt az ideje - felelte a főse...

 Idén télen befagyott a fekete rigók csőre. Tavaly már január 7-én hangolgatott egy példány , a kilenc év után szokatlan keménységgel beköszöntő tél, ami persze már nagyon kellett, február végéig kitolta ezt az időpontot. Más helyen élünk, mint tavaly, a városi környezetben valószínűleg előbb fakadtak dalra a  madarak idén is. Fekete rigó hím a pocsolya szélén. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Male black thrush on the edge of a puddle. Photo: Zoltán Andrásfalvi-Faragó   Rézorrú barátom korán hangol. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Erdei pintyet nem hallottam még az új lakóhelyünkön énekelni; a napokban, hogy otthon jártam, két példány is dalra fakadt a fülem hallatára, ráadásul a belvárosban. Itt egy kicsit utazni kellene ezért az élményért. Erdei pinty. Fotó: Pexels   Sajnos a kertünkbe nem jár. Fotó: Pexels A balkáni gerlék sem maradnak némák tél végén, februárban, ahogy az első enyhébb napok beköszöntöttek, megszólaltak ők is. This winter, the black thrushes...

 A naptári tavasz első napja faggyal kezdődött, de hajnalban a fekete rigókat ez nem zavarta, több példány is énekelt. Aztán gyorsan melegedett a levegő, dél körül árnyékban is 10 fok körül volt, a madárvilág pedig megélénkült: a széncinegék területet foglaltak már, ezt hangjukkal is jelzik. Sokat mozognak a seregélyek, érkezett a kertbe egy őszapó és egy kékcinege is. Előbbiek fészket építhetnek a környéken. Nagy rókalepke napozik a kerítésoszlopon. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  A tavasz biztos jele, hogy repültek a nagy rókalepkék: két példányt kergetődzni is láttam. Énekelnek a fekete rigók, már két napja. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán     The first day of the calendar spring started with frost, but at dawn the black thrushes were not bothered by this, several specimens were singing. Then the air warmed up quickly, around noon it was around 10 degrees even in the shade, and the birdlife became more lively: the great tits have already occupied their terri...

 Búcsúzik a február , eljött a naptári tél utolsó napja. Mit lehet ehhez hozzátenni? Az idő szalad és végre volt egy igazi tél, hóval-faggyal, jégcsapokkal. Előkerült két korai vándormadár, a seregély és a barázdabillegető is; lehet persze több is, nekem hozzájuk volt szerencsém. A fekete rigók már fújták a nótájukat február 27-én este. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Citromsármányok többször is meglátogattak. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Egyik kedves helyem, a vízrendezés címén csatornává silánytott Girindes-patak hóolvadáskor. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Sorra érkeznek már a vándormadarak. Tegnap seregélyek kis csapatával találkoztam a Mátraalján, ma pedig az első barázdabillegető röppent el a kert felett. Közben a téli vendégeket, a fenyő rigókat figyelgettem a diófán. Az egyikük mellé egy seregély telepedett. Ezért szép ez az időszak: a vándorok jönnek, a vendégek még nem mennek... 😉 Megjöttek a barázdabillegetők. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  

Fagyosak még a hajnalok. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Holnap elbúcsúzik a február. A hajnalok még fagyosak, nap közben azonban már tavasz van, a madarak is jelzik. A zöld küllő kiabált ma reggel is a völgy felett, a nagy fakopáncs még dobolt is valami alkalmas faágon. A vándormadarak még nem igazán indultak el, egyedül seregélyeket láttam eddig, meg még február közepén 18, észak felé tartó nyári ludat. A nagy fakopáncsok is érzik a tavaszt.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Elhúzódhat még a fagyos időszak, de nappalok egyre hosszabbak, a kertek alatt settenkedik a tavasz. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Megszólaltak a balkáni gerlék is: a tompa búgást nem neveznék turbékolásnak - legyen inkább huhúkolás. 😊Egyébként nem egy csendes faj, sokszor már januárban is hallani ezt a jellegzetes hangot. Nem idén persze, mert most azért beléjük fagyott nem csak a korai szaporodási kedv, hanem a hang is...   Párban. Fotó: Pexels Most, hogy a napok hosszabbak már, rendszeressé vált a huhúkolás. Aztán majd apránként érkeznek a vándormadarak is, tegnap például seregélyeket láttam .   Háttal. Fotó: Pexels Egy kis borzolás. Fotó: Pexels A szürke városlakó. Fotó: Pexels

 Nem csak a fekete rigók fakadtak dalra a mai fagyos hajnalon, más tavaszi jeleket is tapasztaltam. Az, hogy sárgulnak a szomorúfűz ágai, vagy a széncinegék éltetik a tavaszt, nem jelent nagy meglepetést. A hollók nászröpte sem, bár ma hármasban repültek végig a kert felett... Seregély. Fotó: Pexels  Ma láttam az első csapat seregélyt is, úgy 40-50 madár lehetett. Seregélyszokás szerint egy csapatban repültek végig a szőlők felett, szinte a tőkék között bujkálva; rájuk ijesztett egy ragadozó. Azt sajnos nem tudom, hogy nagyra nőtt karvaly tojó volt-e, vagy héja. Inkább előbbi lehetett. A fenyő rigók is megijedtek tőle, még ők is itt vannak, úgy 30 körüli létszámmal. 

 Ma hajnalban hallottam idén először éneklő fekete rigó hímeket a Mátraalján: ez már nem csak februári hangolgatás volt, hanem revírfoglaló nóta. Három madarat hallottam egyszerre, annak ellenére, hogy fagyott, mínusz két fok volt közvetlenül napkelte előtt. Énekelnek már feketéék. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Fekete rigó tojó. A fészeképítés rigóéknál női munka. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  A kertben a tujákon is gyanúsan nézelődnek pár napja: talán már a fészeképítés is megfordult a fejükben. 😉 Tavaly négy fészekaljat neveltek a kertben, remélem, idén sem adják alább! Fürdés után. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  

   Ma van a Zsuzsannák névnapja, ami rendes években jeles fordulópont az időjárásban: azt tartja a népi regula, hogyha ma megszólal a pacsirta, már nem tart sokáig a tél. Arra nem tér ki a megfigyelésen alapuló meteorológia, hogy a mezei pacsirtáról van-e szó. Viszont a tél végén ez faj kezd elsőként énekelni, magasan a mezők felett szárnyalva, feltűnő módon, akkor bizonyára róla... Mezei pacsirta, ahogy ritkán látjuk: többnyire a magasba emelkedve énekel. Ez a példány egy kerítésoszlopot választott erre a célra. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Idén nem tudni, hogy alakul a dolog, 2026 február 19-én nem a Mátraalján nulla fok körül alakul a hőmérséklet. Volt az elmúlt időszakban pár tavaszias nap, de nem tartott sokáig; estére és a hétvégére meg hideg, télies időt, havat jósolnak.  Reggel napsütéses, tiszta idő volt, meghallgatom, mind mond a kert vége. 😊   Andrásfalvi-Faragó Zoltán a szerző fotója ©

 Szép, havas január volt, régen örülhettünk ilyennek! A természetnek nagyon kellett a hó is, a tartósabb hideg is. Bízzunk Istenben, hogy a csapadék több lesz, mint tavaly, mert még egy olyan év, mint 2025 és a Kárpát-medence központi része sivataggá válik. Néhány januári képet találsz: itt. Tél volt, hó esett - és erre sokan rácsodálkoztak. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Patakparti télidő. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Régen közismert, hogy a széncinegék nem azok a békés kis rovar- (és napraforgó) pusztító apróságok,  mutatnak  ragadozó hajlamokat  is: a linken egy ökörszemet zsákmányoló széncinegéről készített videót egy madármegfigyelő. Az persze könnyen előfordulhat, hogy az ökörszem sérült, vagy valamiért legyengült egyed volt. Széncinege, a madáretetők leggyakoribb vendége. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  A ragadozó hajlam miatt azonban nehogy valaki megharagudjon a széncinegékre! Teszik a dolgukat a természet rendje szerint. Ők is zsákmányuk esnek karvalynak, macskának, más ragadozóknak.

 Január 27-én nulla fok volt reggel, később gyorsan melegedett az idő, aztán egyszer csak, dél körül megjelent a kertben az első házi méh. Hófoltok, jégtömbök, az árnyékban fagyott talaj, de a dolgozó már repült. Nem tudom, mi lett vele, leszállt egy pillanatra a cseresznyefára, aztán elrepült a szomszéd kerítésén túlra. Remélem, visszatalált a kaptárba. Házi méh. Fotó: Pexels  A tavaszias melegben a verebek nagyon vidáman voltak, akárcsak a széncinegék. Jöttek a szokásos nagy fakopáncsok, szajkók, egy balkáni gerle, meg vagy 25-30 kenderike. A dolmányos varjak erre a szép időre azt mondták: kár. Intelligens madár, tudja, hogy a kutya nem eszi meg a telet.

Párszor ki-ki-tél-t kiáltott a széncinege. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Két napja megenyhült az idő, a Mátraalján éjszaka sem fagy, vagy csak alig. Nap közben a plusz pár fok a kemény mínuszok után olyan, mintha tavasz lenne. Talán ez zavarta meg azt a kis széncinegét is, amelyik A kert végében azt kiáltotta párszor: "ki-ki-tél!" Talán csak hangolt, vagy a többiek intették le, nem tudom; mindenesetre nem sokszor ismételte ezt a tavaszhívó kiáltást. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Egy balkáni gerle is tavaszt érzett már délután, huhúkolt egy párat: ő is lakott területen volt. Balkáni gerle. Fotó: Pexels   A természetben járva hollók korrogását is hallottam, de mutatták magukat; megesik, hogy a tél második felében már látjuk a nászröptüket, de őket a fák közül, a völgy aljából nem láttam.  

 Volt ma egy hosszabb autós utam: Pásztó és Gödöllő között, Hatvantól az M3-ason úgy 70 kilométer. Pár meglepetés is ért: láttam egy parlagi sast, egy vörös vércsét és tíz egerészölyvet. Persze mindenből lehetett több is.  Telelő vörös vércse. Fotó: Pexels   Vörös vércse. Fotó: Pexels Még otthon, induláskor egy karnyújtásnyiról látott sárgafejű királyka, egy barátságos vörösbegy, Lőrincinél egy nagy őrgébics szerzett örömet. Varjúféle meg, vetési és dolmányos is, szarka, szajkó mindenfelé volt.