Hajnalban a nyitott ablakból meghallgattam a kora ősz hangjait. A tücskök ciripeltek, néha az őszi bogár kontrázott nekik egy-egy bús kri-kri-kri-vel. Nem csak pár kuvik, hanem legalább egy erdei fülesbagoly is itt vadászgatott a kertek végében, a nagy dió- és cseresznyefákkal valami ligeterdőnek tűnhet a környék a szemükben. Aztán egyszer csak belebődült a szinte teljes sötétségbe egy gímbika. Gímbika tarvadakkal. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív A hang a völgy felől jött, a főutcáról, lévén közelebb, biztosan jobban lehetett hallani. A Mátra-bércen is lehetett bőgés, de a szél, bár nem volt erős, most másfelé vitte a hangot. Gímbika fogyó fények mellett. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív Persze így is szép élmény volt! Azért szerencsésnek mondhatom magam: amíg emeleten laktunk, ott is hallgathattam az erkélyen állva szarvasbőgést, már amikor nem nyomta el a város zaja. Hajnalonta még nem nyomta el, olyankor ott is nagyobb volt a csend, bár lénye...
