Olvastam egyszer egy remek feljegyzést a Fertő-tó vidékének népi madárismeretéről. A lényege erősen egyszerűsítve, hogy a praktikus gondolkodású régiek a rendszertant nem bonyolították agyon. Két rendre osztották a madárfajokat: volt belőlük az ehető és a nem ehető.
 |
| Gilisztaűző varádics, a háttérben terjőke kígyószisz, jobbra látszik egy már elvirágzott mezei katáng is. Akár díszkertben is megállnák a helyüket! Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán |
Valahogy így vagyok a növényvilággal, ha nem is az elfogyaszthatóságukat illetően. A gaztenger, ha őshonos fajokból áll, kifejezetten jó. Táplálékot és rejtekhelyet ad gyakorlatilag minden, szintén őshonos fajnak, vakondtól a gímszarvasig, a pókfajoktól a rovarokig, nem is beszélve a madarak sokaságáról. Aszályos időkben a beporzók is inkább találnak itt élelmet, mint a tövig kaszált helyeken.
 |
Mácsonyák. Különleges növény, érdemes alaposabban megvizsgálni egy-egy példányt.| Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán | |
|
Az őshonos fajok mellett aztán ott vannak a kerti szökevények. Sajnos nagyon sok van belőlük és egyre nagyobb területeket nőnek be, kiszorítva az eredeti növényvilágot.
 |
Jakabnapi aggófű zengőléggyel. Ahol elkaszálták júliusban, még virágzik a nyár utolsó napjaiban. | Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán |
|
 |
Mezei mályva, szintén őshonos növény. Nem csak szép, elvirágzás után a magok ehetők is. | Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán |
|
Egy másik gaztengeri szépségről, a pókhálós aszatról írtam már
itt.
Csodálatosan szépek a fotók!
VálaszTörlés