Kipusztult, majd visszatért a leánykökörcsin, de hogyan is történt ez? (Fotókkal)

 Tegnap ígértem a kökörcsines bejegyzésben, amit megtalálsz itt, hogy megírom részletesebben a Boszorkánykő szikláiról eltűnt leánykökörcsinek esetét. Ez valahogy az ezredforduló táján volt, az első egy-két évben, utána tudnék nézni pontosan is, de a történet szempontjából nincs jelentősége.

Havazás után virágzó fekete kökörcsin. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Élt akkoriban a szikla alatt, a Zagyvaróna nevű településen egy nagy tudású és aktív természetvédő, madárszakértő, kakukk-kutató, helytörténész ember, Varga Ferenc. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületben teljesedett ki a munkássága, majd egyszer írok róla bővebben is. (Egyébként még a sírján is úgy szerepel a felirat, hogy Varga Ferenc madarász.)

Leánykökörcsin. Nevét a szépségéről kapta állítólag. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Valahogy az ezredforduló táján, amikor a Boszorkánykőn járt májusban vagy júniusban, a madarásznotesze lapjai közé berakott négy szem leánykökörcsinmagot. A madarásznotesz megér még egy mondatot: alumíniumlemezből hajlított borítót egy tenyérnyi méretű jegyzettömbre, ami így nem gyűrődött akkor sem, ha zsebbe-tarisznyába, akárhová rakta. Már akkor is régi, kis arasznyira kopott tintaceruza járta vele a természetet.

Fagyos kora tavaszi hajnalokon a leánykökörcsint szőrös szár is védi.
Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán
 

 A lényeg, hogy Feri bácsi, aki édesapám korú ember volt, a lakása mellett rendelkezett egy fából épült garázzsal, meg a garázs mögött úgy méteres magasságú, füves rézsűvel. Ide ültette el a kökörcsinmagokat. Azt nem tudom, a négyből hány kelt ki, de egy idő után több tő is virított ott egymás mellett.

Havas tavasz. Fekete kökörcsinek.
Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

  Az idő tájt, bár a szikla is, a kökörcsinfajok is már évtizedes védettségnek örvendtek, nem volt ritka, ha leszaggatták őket. Aztán el is dobták, mert a virágbarátok kezében nagyon gyorsan el is hervadtak. Akadt olyan szépérzékű kertbarát is, aki gyökerestől ásta ki a töveket, hogy majd otthon gondozza tovább őket. Ez persze halva született dolog, a sziklagyepek növényeit nem lehet csak úgy átültetni.

    Leánykökörcsinek a hó alatt, március első napjaiban. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

A lényeg: mivel a Boszorkánykő leánykökörcsinek nélkül maradt 2002 táján, Feri bácsi néhány, innen származó tövet visszavitt a garázs mellől. A sziklán meg is maradt szépen, virított is eleinte még március elején, azután, bizonyára a felmelegedés miatt, már akár február végén is.

Így volt ez vagy két évtizeden át, mígnem 2024-ben megint eltűnt odafentről a leánykökörcsin. Most nem tudni, hogy mi történt, a legvalószínűbb, hogy a rohamosan terjedő természetfotós hobbitevékenység, meg a mind népszerűbbé váló kirándulóhelyre érkező tömeg egyszerűen kitaposta.

Sokszor késpengényi földben élnek a leánykökörcsinek.
Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Pár éve jártam Feri bácsi sírjánál, azon is volt egykor leány- és feketekökörcsin, meg egy hibridnek gondolt faj is, amit még szakemberek sem tudtak akkor meghatározni. Azóta a síron is kiveszett mind. Gondolom, a garázsa mögött sincs már meg, de, ha egyszer arra megyek, megnézem...

  Andrásfalvi-Faragó Zoltán
a szerző fotója
©

Megjegyzések

  1. Köszönöm e kedves kis történetet és az információt! Szücs Imréné Marika

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Biztonságban telelhet a fehér gólya

Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó (Fotókkal)

Kiderült, melyik faj az Év madara 2026-ban (Fotókkal)