Háztáji természetvédelem

Repülnek már pár napja a fehérpettyes álcsüngőlepkék is. A kertben a seprence virágára szállt le egy. Nekem vannak saját védett növényeim, a fehér és a vörös here, a lándzsás és a nagy útifű, a közönséges párlófű, a mezei katáng, a mezei cickafark, még a pitypang is az. Ezek élhetnek, szaporodhatnak, ha nincsenek nagyon útban. Az egynyári seprencét viszont, lévén amerikai eredetű özönfaj, lehetőség szerint irtom, bár ebben a szörnyű forróságban és aszályban rajta kívül csak a trombitafolyondár virít... Az még rosszabb az idegenhonos növények sorában...   Fehérpettyes álcsüngőlepke az egynyári seprence virágán. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Réti bakszakáll. A többség már elvirágzott. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Hajnapi fények.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Szombaton láttam az első színjátszólepkét. Gyerekkorom óta csodálom ezt a fajt, a szárnyain megjelenő interferencia jelenség miatt. Sajnos nem értek a fizikához, nem tudom elmondani, hogy mi az. Maradhatunk azonban abban: ez a gyönyörű lepke így vagy úgy, de a természet csodája! Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Fullasztó a hőség. Ahol kaszáltak, kiégett a fű, még rosszabb, ahol gyomirtóztak is... Dél felé a madarak többségét már tátott csőrrel látom. Raktam ki vizet, a verebek és a rozsdafarkúak nagyon gyorsan felfedezték. Tátott csőrrel érkeznek... Gólyafiókák a fészekben. Vajon hogy élik túl a hőséget? Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Virágzik a gyalogbodza. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Sakktábla lepkék a vörös herén. Árnyékban még nyílik pár virág. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Napok óta hallgat a kakukk, talán túl meleg van nekik is... Sárgarigót utoljára június 3-án hallottam énekelni a kertben és a környéken, azóta nem észleltem itthon a jelenlétüket. Attól tartok, valami baj érte a fészekaljat, tavaly ilyenkor nagyon feltűnően viselkedtek. Hallgat a kakukk. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   A rozsdafarkúak a második fészekaljat nevelik a pinceelőtető alatt.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A seregélyek seregestől járnak. Idén kevesebb van valahogy, de a cseresznyefákra jut belőlük. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív Fekete rigóék még etetnek, a kiszáradó tujákon már a harmadik fészekaljat nevelik.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Szép, színes a júniusi reggel, de a szörnyű szárazságban biztosan megfakul majd. Búzavirág. Néhány tő még virágzik. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Ligeti zsálya.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Margaréta, réti margitvirág.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Földi poszméh érkezik. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Megérett a nyár, beköszöntött a kánikula, a mező képe is más már, mint akár csak pár nappal ezelőtt. Eső nincs, ami nagyon nagy baj... A rovarok azért repülnek, az apró repceormányosok elpusztították a kertben a rukkolát, ami nem olyan nagy baj, de tartok tőle, hogy folytatják a garázdálkodást. Öröm viszont, hogy a kedvenc kuvikom is visszatért végre a környékre, minden este hallom, néha látom is. Aktív nappal is. Virít még egy-két pipacs. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Itt-ott a kék búzavirág örvendezteti meg a szemet. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Ma már ritka látvány a vetési konkoly. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Már repülnek a sakktábla lepkék. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Emlékszem, hogy gyerekkoromban, - nem most volt, tegyük az 1970-es évek végére, - általában nyár közepén repültek a sakktábla lepkék. Aztán pár éve már június második dekádja táján is látni őket. Idén június 21-én láttam az elsőt a kertben. A természetes élőhelyeken, bár a kertet is próbálom úgy kezelni, biztosan megfigyelhető lett volna már korábban is. A vörös here védett növény a kertben. Számos rovar látogatja szívesen, a lepkék különösen szeretik.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Amiért ez a faj különösen kedves számomra: a Búvár zsebkönyvek sorozatából valahogy az elsők között sikerült meghatározni ezt a fajt gyerekkoromban. Apró sikerélmény volt ez, a természettel való ismerkedés talán első lépcsőfoka. Bár az is tény, hogy az a lépcsősor megmászhatatlan...   Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán