Háztáji természetvédelem

Repülnek már pár napja a fehérpettyes álcsüngőlepkék is. A kertben a seprence virágára szállt le egy. Nekem vannak saját védett növényeim, a fehér és a vörös here, a lándzsás és a nagy útifű, a közönséges párlófű, a mezei katáng, a mezei cickafark, még a pitypang is az. Ezek élhetnek, szaporodhatnak, ha nincsenek nagyon útban. Az egynyári seprencét viszont, lévén amerikai eredetű özönfaj, lehetőség szerint irtom, bár ebben a szörnyű forróságban és aszályban rajta kívül csak a trombitafolyondár virít... Az még rosszabb az idegenhonos növények sorában...   Fehérpettyes álcsüngőlepke az egynyári seprence virágán. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Réti bakszakáll. A többség már elvirágzott. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Hajnapi fények.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Szombaton láttam az első színjátszólepkét. Gyerekkorom óta csodálom ezt a fajt, a szárnyain megjelenő interferencia jelenség miatt. Sajnos nem értek a fizikához, nem tudom elmondani, hogy mi az. Maradhatunk azonban abban: ez a gyönyörű lepke így vagy úgy, de a természet csodája! Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Fullasztó a hőség. Ahol kaszáltak, kiégett a fű, még rosszabb, ahol gyomirtóztak is... Dél felé a madarak többségét már tátott csőrrel látom. Raktam ki vizet, a verebek és a rozsdafarkúak nagyon gyorsan felfedezték. Tátott csőrrel érkeznek... Gólyafiókák a fészekben. Vajon hogy élik túl a hőséget? Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Virágzik a gyalogbodza. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Sakktábla lepkék a vörös herén. Árnyékban még nyílik pár virág. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Napok óta hallgat a kakukk, talán túl meleg van nekik is... Sárgarigót utoljára június 3-án hallottam énekelni a kertben és a környéken, azóta nem észleltem itthon a jelenlétüket. Attól tartok, valami baj érte a fészekaljat, tavaly ilyenkor nagyon feltűnően viselkedtek. Hallgat a kakukk. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   A rozsdafarkúak a második fészekaljat nevelik a pinceelőtető alatt.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A seregélyek seregestől járnak. Idén kevesebb van valahogy, de a cseresznyefákra jut belőlük. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán archív Fekete rigóék még etetnek, a kiszáradó tujákon már a harmadik fészekaljat nevelik.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Szép, színes a júniusi reggel, de a szörnyű szárazságban biztosan megfakul majd. Búzavirág. Néhány tő még virágzik. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Ligeti zsálya.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Margaréta, réti margitvirág.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Földi poszméh érkezik. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Megérett a nyár, beköszöntött a kánikula, a mező képe is más már, mint akár csak pár nappal ezelőtt. Eső nincs, ami nagyon nagy baj... A rovarok azért repülnek, az apró repceormányosok elpusztították a kertben a rukkolát, ami nem olyan nagy baj, de tartok tőle, hogy folytatják a garázdálkodást. Öröm viszont, hogy a kedvenc kuvikom is visszatért végre a környékre, minden este hallom, néha látom is. Aktív nappal is. Virít még egy-két pipacs. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Itt-ott a kék búzavirág örvendezteti meg a szemet. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Ma már ritka látvány a vetési konkoly. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Már repülnek a sakktábla lepkék. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Emlékszem, hogy gyerekkoromban, - nem most volt, tegyük az 1970-es évek végére, - általában nyár közepén repültek a sakktábla lepkék. Aztán pár éve már június második dekádja táján is látni őket. Idén június 21-én láttam az elsőt a kertben. A természetes élőhelyeken, bár a kertet is próbálom úgy kezelni, biztosan megfigyelhető lett volna már korábban is. A vörös here védett növény a kertben. Számos rovar látogatja szívesen, a lepkék különösen szeretik.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Amiért ez a faj különösen kedves számomra: a Búvár zsebkönyvek sorozatából valahogy az elsők között sikerült meghatározni ezt a fajt gyerekkoromban. Apró sikerélmény volt ez, a természettel való ismerkedés talán első lépcsőfoka. Bár az is tény, hogy az a lépcsősor megmászhatatlan...   Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  

 Mesés, színes időszakban járunk. Ráadásul egy kis eső is esett végre: már nagyon hiányzott! Bíborheretábla a repcemezők között. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Vadászgatás a mezőn.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Virítanak sokfelé.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Ma van a méhek napja: a beporzók védelmét nem lehet eléggé hangsúlyozni vegyszerektől, mikroműanyagoktól, minden elképzelhető környezetszennyezéstől terhelt, szomorú világunkban. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Az Országos Méhészeti Egyesület honlapja szerint: "Magyarországon április 30-a a Méhek Napja, melyet 1994 óta ünneplünk. (...) Az időpontválasztás nem véletlen: április végén indul be igazán az élet a kaptárakban, és ekkor kezdődik a mézgyűjtés időszaka.  A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a méhek nélkülözhetetlen szerepére az ökoszisztémában és az élelmiszertermelésben. A méhek beporzó tevékenysége nélkül számos növényfaj képtelen lenne szaporodni, ami komoly hatással lenne a biodiverzitásra és az emberi táplálkozásra is." Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán  Ezt azért nem árt figyelembe venni, amikor a virágos rétek és közterületek, kertek, udvarok tövig kaszálása a divat. (Természetesen szigorúan csak a térkő és a betonba lerakott gyeprács körül.)  M...

 Miközben a környéken mindenfelé zúgnak a benzinmotoros kaszák és gondosan tövig vágják a füvet, itt-ott kapával annyi tarackot kivágtam a kert végében, amennyi a mulcsoláshoz kellett a petrezselyem-fokhagyma-szamóca vegyeságyásban. Iszonyat szárazság van, a föld felszíne porzik... A kerítés mellett kinőtt egy tő hagymaszagú kányazsombor: állítólag ehető salátának, persze a friss hajtások. Egy hajnalpír lepke látogatta meg. Hajt a dió, elvirított a pitypang, végét járja az április. Hajnalpír lepke a hagymaszagú kányazsombor virágán. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Dióhajtás. Vajon a fúrólégy mekkora támadást intéz idén? Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Nagyrészt elvirágzott a soknevű gyermekláncfű. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

 Tavaly is a pincelépcső felett költöttek, egy tetőtartó gerendán, két fészekaljat neveltek nálunk a házi rozsdafarkúak. Idén is fészket építettek ugyanoda, pontosabban úgy fél méterrel odébb. Másik pár is területet foglalt a közelben, a hímek nem csak énekükkel jelzik a határokat, hanem tettlegességig is fajul a birtokvédelem.  Őszintén remélem, hogy az állandóan nálunk kóborló macskasereg és az alkalmanként megjelenő nyest sem tesz kárt fészekben... Tavaly ősszel egy házi rozsdafarkú rendszeresen a garázsban éjszakázott . Jönni-menni is láttam párszor, de ennél is biztosabb jeleket is hagyott egy, a plafonról lógó rúd alatt. 😉 Rozsdafarkú fiókák a fészekben. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán   Gyakran megül a kerítésen. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Fiatal hím a énekel a vezetéken. A házi rozsdafarkú neve találó: ház körül látni leginkább.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán

Éppen a napokban raktam ki a Facebookra egy képet az erdei fülesbagoly mimikrijéről. Aztán nem sokkal később meglátogatott egy példány: a kertünkbe szállt be, pár percet elidőzött a vérszilvafán. Lévén délelőtt 10 óra, inkább aggasztó a dolog, mint örömteli. Megzavarhatták valahol, hogy el kellett hagynia a nappalozó helyét. Ráadásul költési időszak van, lehet, a fészkén ült előtte... Megtudni nem fogom soha, bár a madarat szívesen megfigyelném máskor is. Éjszaka...    Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán Virágzik a repce a Mátraalján. Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán A környék gyönyörű, ahol virágzik a repce, egészen varázslatos a táj. Öröm nézelődni egy kicsit. C-betűs lepke.  Fotó: Andrásfalvi-Faragó Zoltán